A káprázatos utolsó fogás
Panni sietősen szedi kis mézeskalács lábait, hogy visszaérjen Ricsi séf és Pici kukta házához, hogy le ne maradjon az utolsó ünnepi fogásról. Kosarát maga elé emeli és mellkasához öleli egyik kezével, a másikkal pedig olyan erősen nyomja le a kosárka fedelét, ahogyan csak tudja, hiszen senki sem szeretné, hogy a hosszú útja során szerzett díszek, ötletek és receptek kiszökjenek a kosárból. Fújtatva próbálja megelőzni a ráérősen lépkedő jetit, a szánnal siető manókat, a repülő tündéreket és a szökellő rénszarvasokat, akik szintén a séf és kuktája házához igyekeznek. Sietségének hála most furakodás nélkül sikerül az első sorban helyet foglalnia, kosárkáját leteszi maga mellé, kezét pedig mellkasára teszi, hogy kifújja magát.
„Ez volt aztán a verseny!” – gondolja magában, közben Ricsi séf és Pici kukta nekiállnak az utolsó ünnepi fogás elkészítésének.
Panni csodálattól ragyogó szemekkel nézi végig, hogy az egyszerű alapanyagokból milyen mennyei fogás kerül az asztalra, szívét azonban mégis a kétely fagyos keze zárja ujjai közé. Biztosan örülni fognak ezeknek a recepteknek és díszítési ötleteknek otthonában várakozó barátai? Biztosan örömteli lesz ez a karácsony?
Miután a népes tömeg útnak indult, hogy tapasztalatokkal gazdagodva mindenki elkészítse otthon a különféle fogásokat, Panni lehajtott fejjel, bátortalan léptekkel lép be Ricsi séf házába. Kosárkájának fülét szorosan markolva gyűjt bátorságot, miközben megáll a séf előtt és szomorkás szemekkel felnéz rá.
„Mondd, Ricsi séf! Biztosan örülni fognak a barátaim ennek a sok csodának, ami a kosaramban rejlik? Mi történik akkor, hogyha mégsem tudom úgy elkészíteni a recepteket, ahogy te megmutattad? Van rá valami ötleted, tudsz segíteni?” – bukik ki Panniból végül a kérdések sora.
